magyarsag.lap.hu Beállítás kezdőlapnak Bethlen Gábor Alapítvány

Népmese
Magyar népdalok
Erdő nincsen zöld ág nélkül
Hej, halászok, halászok
Weöres Sándor gyermekdalaiból
Szán megy el az ablakod alatt
Haragosi
Suttog a fenyves
Két vers a kuruc korból
Csinom Palkó
Zöld erdő harmatát
Kölcsey Ferenc: Himnusz
Vörösmarty Mihály: Szózat
Petőfi Sándor
János vitéz
A négyökrös szekér
Nemzeti dal
Arany János
Arany János: Toldi (részlet)
Családi kör
Rege a csodaszarvasról
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Ady Endre: Szent Margit legendája
József Attila: Perc
Versek az édesanyához
Petőfi Sándor: Füstbement terv
József Attila: Mama
Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa
Dalok karácsonyra
Szent karácsony éjszakáján
Csanádi Imre: Karácsony fája
József Attila: Betlehemi királyok
Magyar irodalom 2. (A. J.)
Janus Pannonius: Pannonia dicsérete
Balassi Bálint: Egy katonaének
Csokonai Vitéz Mihály
A Reményhez
Petőfi Sándor
Szeptember végén
Egy gondolat bánt engemet
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Vörösmarty Mihály: A vén cigány
Arany János: A walesi bárdok
Mikszáth Kálmán: A néhai bárány
Ady Endre
Szent Margit legendája
A föl-földobott kő
Utálatos, szerelmes nációm
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
Babits Mihály: Hazám! Az igazi ország
Füst Milán: A magyarokhoz
József Attila: Bukj föl az árból
Radnóti Miklós: Nem tudhatom
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
Nagy László. Ki viszi át a szerelmet , Tűz
Ajánlott olvasmányok és filmek
MAGYAR IRODALOM (A. J.)
Kezdőoldal Fórum Hasznos honlapok Kapcsolódó irodalom Feliratkozás Levelezés Hallgatható
Keresés: „Haza, a magasban” | in English  

Családi kör
Arany János
CSALÁDI KÖR

1.
Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja.
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

2.
Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is — bogarászni restel —
Óvakodva lépked, hosszan elnyult testtel.
Meg-megáll, körülnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

3.
Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

4.
Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb — a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja, — s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

5.
A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkígyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

6.
Pendül a kapa most, letevé a gazda:
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényúl:
Jaj! valami ördög — vagy ha nem, hát — kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

7.
A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

8.
Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, —
Egy-egy szárnyat, combot nyújt a kicsinyeknek.

9.
De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lányka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

10.
Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb —
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

11.
De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldus megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” — rimánkodik szépen.

12.
„Nem mese az, gyermek”, — így feddi az apja;
Rátekint a vándor és tovább folytatja;
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle — testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

13.
Este van, este van — a tűz sem világít,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, — egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát,
S átveszi egy tücsök csöndes birodalmát.
1851




Arany a 11. versszak második felét s a 12. szakasz elejét így írta meg a mű első változatában:

Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is — szemei könnyben úsznak —
Kikkel más hazájába bujdosott… koldusnak.


A verset Arany a szabadságharc utáni önkényuralom idején írta. Politikai nyomásra változtatott rajta.

Egy falusi család boldog, békés nyári estéjét mondja el ez a vers. A derűs, nyugalmat éreztető, kiegyensúlyozott verseket idillnek nevezzük.

Az idill az emberek és a természet békés, kiegyensúlyozott viszonyaival ad élményt az olvasónak. Nemcsak a családtagok tartoznak össze: az állatok is békességben élnek a ház körül.

A falusi estét magunk elé képzelve minden irányban látunk vagy hallunk valamit. Fönt az eperfák lombját látjuk, mely feketén bólingat. Éji bogár koppan a falon. Lent a földön lomha békák ugrándoznak. Fölfigyelünk a neszekre: az eresz magasságában denevérek surrognak, a falu régi tornyán pedig a sötétedéskor megelevenedő bagoly rikoltoz.

A 2. versszakban a mozgás az útról befelé irányul; már a parasztház udvarán vagyunk. A sötétségben egy tehén szőre fehérlik. A fejés után kisborja éhesen döfködi orrával a tőgyét. Egy cica mozgását követjük a ház bejáratáig. Mozdulatai váratlanok: bogarászás helyett a ház felé iramodik, hátha neki is jut valami vacsoraidőben.

A 3. versszakig az elnyugvó, illetve az este ébredő állatok jelenítették meg a hangulatot: az éji bogár, a béka, a denevér, a bagoly és részben a macska is éjszakai életet él.

A 3. versszakban a házi tűzhely kiszüremlő fénye köti össze a kinti és a benti világot. A küszöbön fekvő kutyát elhagyva az emberek közé, a családba jutunk.

Népes családba érkeztünk. A háziasszony tejjel itatja kisfiát. Az édesanya derűt áraszt maga körül: úgy vegyül el gyermekeivel, „Mint csillagok közé nyájas hold világa.”

A csillaghasonlat érezteti, hogy sokgyerekes családban vagyunk. A költő a 4. és az 5. versszakban a legnagyobb lányról, a legkisebb és egy nagyobb fiúról ad részletes képet. (A „körül az apróság” kifejezés sejteti, hogy még többen is vannak.) A nagylány a férjhezmenésre gondol, a fiút a tudásvágy vezérli. A kicsi eszeget, játszik.

Itt már kiderül, amit már a vers elején sejthettünk: Arany János a saját emlékeiből merített a vers írásakor. Ő is lehetett a könyveket bújó, verseket faragó, minden hírre kíváncsi fiú. Apjától hallhatta a mondást: „E fiúból pap lesz, akárki meglássa!” Arany sokgyerekes szegény parasztcsaládból származott, de csak ő és egy lánytestvére érte meg a felnőttkort. A költemény kerüli e fájó emléket — az idill az élet szebbik oldalát mutatja be. A költő felhasználja személyes emlékeit, de a bemutatott család nem azonos az Arany családdal.

Teljessé válik a család, amikor az apa hazaérkezik a munkából. Hazajövetele a vers első fordulata.

Mozdulatai, a kapa pendülése a mindennapi munkatevékenységet érzékeltetik.

Vidámság fogadja az édesapát: a gyerekek madárlátta kenyér után kutatnak a tarisznyában, s egy kisnyulat találnak benne. Felélénkül a társaság, az álmosság kiröppen a kicsik szeméből.

A „felesége” szót Arany idején így is mondták: „nője”; ma is hallható „neje” formában.

A 8. versszak vacsorajelenete meghitté varázsolja a családi kört.

Már nemcsak hangokat, fényt és mozgást érzékelünk, hanem ízeket is: „Jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek”. Ez a mondat a vers csúcspontja: a közös evés öröme jellemzi a boldog családot.

A 9—12. versszak egy idegen koldus érkezését és szíves vendégül látását beszéli el. Megjelenése a költemény második fordulata.

A koldus érkeztével kitárul a világ. Az idill nem szakad meg: a béna koldus részese lesz a boldog családi körnek. Együtt vacsorázik, s majd együtt is alszik a családdal. De amiről beszél, az időben és térben újdonságot hoz a vers világába. A nagylány az eltűnt testvéréről érdeklődik — pirulásából sejtjük, hogy valójában vőlegényét várja. A nagyfiú hírekre szomjasan issza az idegen szavait.

Arany 1851-ben írta versét, két-három évvel a szabadságharc után. A szabadságharc bukása és a jó barát, Petőfi Sándor elvesztése nagy csapás volt a költőnek.

A „béna harcfit”, a hadirokkantat szívesen látja a család: a boldog családok vendégszeretők. Régi mondás, hogy ahol hatan-nyolcan esznek, ott mindig jut étel még egynek. A szabadságharc után különös vendégszeretetet élveztek azok a katonák, akik a hazáért harcolva koldusbotra jutottak. Arra következtethetünk, hogy háborús emlékeit idézi fel a koldus. Az apa figyelmezteti fiát: „Nem mese az, gyermek” — megtörtént eseményekről hall. Árulkodó a nagylány szava: három éve tűnt el „testvérbátyja” — s a vers két-három évvel a szabadságharc után keletkezett. Akkoriban sok család hiába várta haza a fiatal férfiakat. „Néma kegyelettel függenek a szaván” a beszélőnek. A bukott szabadságharc részleteiben mégsem merül el a költő: az idill békés életet mutat be. A tragédia csak távoli hírként szűrődik be a házba.

Az utolsó versszak megismétli a vers elejét, keretbe foglalja a verset: „Este van, este van”. A világ elnyugszik, s a megszemélyesítés szerint a tűz is „kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit”. A ház besötétedik. A macska dorombolása az elalvás hangulatát érezteti. A vendég egyre nagyobbakat hallgat, a háziak elkészítik alvóhelyét. Elpihen minden — a nyugalmat egy halk, egyenletes nesz, a tücsök ciripelése fejezi ki.

A vers első, nagyobb része (1—8. versszak) és vége (13. versszak) leírás, a kisebb része (9—12. versszak) inkább történet. A leírás a dolgokat és az embereket a tulajdonságaikkal, a történet a cselekedeteikkel is jellemzi.

A János vitézből ismerős a vers ritmusa. Hangosan olvasva, a verssorok közepén szünetet érzünk. A szótagok száma minden sorban 12. A vers formája páros rímű felező tizenkettes. Példánkban a főhangsúlyokat vastag betűkkel, a mellékhangsúlyokat zöld betűvel jelöljük:

Este van, este van:
ki-ki nyúgalomba…



© Bethlen Gábor Alapítvány