magyarsag.lap.hu Beállítás kezdőlapnak Bethlen Gábor Alapítvány

Népmese
Magyar népdalok
Erdő nincsen zöld ág nélkül
Hej, halászok, halászok
Weöres Sándor gyermekdalaiból
Szán megy el az ablakod alatt
Haragosi
Suttog a fenyves
Két vers a kuruc korból
Csinom Palkó
Zöld erdő harmatát
Kölcsey Ferenc: Himnusz
Vörösmarty Mihály: Szózat
Petőfi Sándor
János vitéz
A négyökrös szekér
Nemzeti dal
Arany János
Arany János: Toldi (részlet)
Családi kör
Rege a csodaszarvasról
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Ady Endre: Szent Margit legendája
József Attila: Perc
Versek az édesanyához
Petőfi Sándor: Füstbement terv
József Attila: Mama
Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa
Dalok karácsonyra
Szent karácsony éjszakáján
Csanádi Imre: Karácsony fája
József Attila: Betlehemi királyok
Magyar irodalom 2. (A. J.)
Janus Pannonius: Pannonia dicsérete
Balassi Bálint: Egy katonaének
Csokonai Vitéz Mihály
A Reményhez
Petőfi Sándor
Szeptember végén
Egy gondolat bánt engemet
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Vörösmarty Mihály: A vén cigány
Arany János: A walesi bárdok
Mikszáth Kálmán: A néhai bárány
Ady Endre
Szent Margit legendája
A föl-földobott kő
Utálatos, szerelmes nációm
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
Babits Mihály: Hazám! Az igazi ország
Füst Milán: A magyarokhoz
József Attila: Bukj föl az árból
Radnóti Miklós: Nem tudhatom
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
Nagy László. Ki viszi át a szerelmet , Tűz
Ajánlott olvasmányok és filmek
MAGYAR IRODALOM (A. J.)
Kezdőoldal Fórum Hasznos honlapok Kapcsolódó irodalom Feliratkozás Levelezés Hallgatható
Keresés: „Haza, a magasban” | in English  

József Attila: Mama
József Attila
MAMA

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő —
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

(1934)


József Attila édesanyja mosónő volt, egyedül nevelte Attilát és két nővérét. Korán meghalt, „mert a mosónők korán halnak” — ahogy a költő egy másik versében, az Anyámban írta.

A költő gyerekkori emlékképeket perget le a versben. Kiskorában szerette volna, ha anyja nem a nehéz ruháskosarat cipelte volna a padlásra, hanem őt vitte volna magával. Az édesanya nem ért rá, hogy vele foglalkozzon. A gyermek szeretett volna anyjával játszani, beszélgetni. A gyermek önmagához képest nagynak látta édesanyját, pedig — ahogy másutt írta — „apró” volt és „törékeny termetű”. Az emlékező tudatában óriássá nő az édesanya. A magasba libbenő ruhák közt alakja egybeolvad az éggel. A befejező kép látomássá emeli a látványt. A látomás a képzeletben keletkező kép, az álomképhez hasonló: összetett jelentése van. A költői látomás kitágítja és többértelművé alakítja a látványt.

Az éggel egybeolvadó anya alakja felidézi a mosónő munkáját (régen kékítőt kevertek az öblítővízbe), és érezteti, hogy a gyermek szemében az anya a világot jelenti. A korán elveszített — égbe költözött — anya megdicsőül.




© Bethlen Gábor Alapítvány