Erdő nincsen zöld ág nélkül
ERDŐ NINCSEN ZÖLD ÁG NÉLKÜL
Erdő nincsen zöld ág nélkül,
Az én szívem bánat nélkül.
Akármerre vessem fejem,
Mindenütt búval kell élnem.
Olyan bú van a szívemen,
Kétrét hajlott az egeken.
Ha még egyrét hajlott vóna,
Szívem kettéhasadt vóna.
Elbujdosnám, de nincs kivel,
Kenyerem sincsen amivel.
Kérnék kőcsön, de nem adnak,
Mert tudják, hogy szegény vagyok.
(Andrásfalva, Bukovina, 1914.)
NÉPDAL
A népdalok a minden emberben jelen levő érzéseket szólaltatják meg: a szerelem, a gyász, a tisztesség, az öröm és a bánat kifejezési formáit. A népdal a természet erőit jeleníti meg képeiben: napsütést, szélvészt, esőt, virágzást, hervadást, az évszakok váltakozását. Ezekhez fűzi az ember érzelmeit, amelyek összhangban vannak a mindenséggel.
A népdal ismeretlen szerzőtől származik, s a közösség formálja meg. Több változatban terjed, végleges formája nincsen, csak a közösség megszűntével mondható befejezettnek.
A magyar népdal ritmusa a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos váltakozásán alapul. A magyar nyelv hangsúlyainak megfelelően szól: a hangsúly a szavak elejére esik, nem több mint négy szótagonként:
Mert tudják, hogy
szegény vagyok.
Az Erdő nincsen zöld ág nélkül kezdetű népdal a legrégibbek közül való. A dátum és a helynév azt jelzi, hogy a népdalgyűjtő mikor és hol jegyezte fel. A dal számos változatával találkoztak a gyűjtők. Ez a változat a legtávolibb és a magyar nyelvközösségtől leginkább elzárt területről, Bukovinából származik.
A népdalokat aszerint csoportosítják, hogy miről szólnak: szerelemről, szegénységről, lakodalmi vigasságról, a katonaéletről, munkáról, bujdosásról vagy egyszerűen a szomorúságról. Ez a dal kesergő, melyben a bánat a magányosságból és a szegénységből fakad. A kesergő a szomorúság kidalolásával ad könnyebbséget a szívnek. Közel áll a bujdosóénekekhez, hiszen az elbujdosás gondolatát is fölveti.
KÖLTŐI KÉPEK
A vers első két sora párhuzamot villant fel: ahogy erdő nincs zöld ág nélkül, úgy a daloló szíve sincs bánat nélkül. A hasonlítás szavai (úgy, olyan, mint stb.) elmaradnak a versből, mely ezáltal még tömörebb és sejtelmesebb lesz.
Mindhárom versszak párhuzamokkal szemlélteti az éneklő érzéseit. A második versszak hasonlatában az emberi érzés, a bánat egybeolvad a határtalan éggel, s így végtelenné fokozódik. A hasonlításnak az ilyen összeolvadt formáját nevezzük metaforának, összevont hasonlatnak.
NÉPNYELV
A mai nyelvtől eltérő szóhasználat (vóna — volna; kőcsön — kölcsön) a falusi emberek tájnyelvét, tájszólását őrzi.
Minden magyar tájnak megvan a jellegzetes nyelvjárása, tájszólása; más-más az ejtésmódja, néha a szókincse is. A magyar nyelv egységes, minden tájszólás beszélői értik egymást. Csupán árnyalatokban térnek el egymástól a nyelvjárások. Más a dunántúli tájszólás, mint a kelet-magyarországi, és ezen belül a Dunántúlon is eltér a Vas megyei nyelvjárás a Fejér megyeitől, ahogy a Szeged vidéki is különbözik a debrecenitől, és így tovább. Minden vidék nyelvjárása a közös anyanyelv egy-egy nélkülözhetetlen árnyalatát őrzi.
|